Egész napos céges csapatépítés. Interaktív előadás keretében beszélgetünk arról, hogy milyen nekünk megélni a hajléktalanság tényét. Szó van szagról, látványról, felelősségről, mentségekről, alkoholról, zavaró tényezőkről, turistákról, előítéletekről, általánosításról, és körbe járjuk a ki miben hibás kérdéskört is. Sok a vád, a "miért kell ezt néznem?", a miért nem doloznak. Hosszú, izgi okfejtések után kavarunk még egyet a nekik készített ételen, becsomagoljuk, majd elindulunk gyalog kiosztani a megosztó embereknek, a hajléktalanoknak. Megvan az első, kedves, köszöni. Megvan a második, pont lecsót kívánt ma, hihetetlen, hogy pont azt hoztunk. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egyikük hátizsákkal a hátán mögöttünk caplat. Bizonytalan vagyok a határozott léptei miatt, de megállok.

- Elnézést, elfogad tőlünk egy kis lecsót? Most készült, még meleg. Van benne kolbász, meg szalonna is.

- Nagyon kedves, köszönöm szépen! Persze hogy el.

- Hová ilyen lendületesen?

- Ne is mondja! Elegem van a főiskolásokból, egyetemistákból! Ezek úgy isznak, mint a gödény! Egész nap! Tiszta szégyen! Én nem tudom honnan van erre pénzük! Egy percet se dolgoztak, az tuti! Ezeken a helyeken legalább 2000 Ft egy üveg bor, mégis isszák! Nem tudom tovább nézni! Arrébb költözöm.