Odamenjek? Hajléktalannak tűnik. De milyen tiszta és vastag a kabátja. Lehet, hogy nem is az. Nem is kér. De didereg. Vagy remeg? Nem tudom. Na jó, veszek elő pénzt, legfeljebb nem adom oda. Milyen gáz már ha odaadom neki és nem is hajléktalan, csak egy bácsi! Miért nem néz föl? Csak reszket. De amúgy minek állna itt? Úristen, ez a buszom!
- Elnézést, ezt odaadhatom?
Bólogatott, akkor csak hajléktalan volt. Vagy legalábbis jól jött neki. Elfogadta. Csak nem bántottam meg?! Hogy remegett a keze. Jaj, ne. Ennek meg nyitva van a táskája! Most szóljak? Nem szólok. Miért nekem kell ezt is látni? Biztos üres az a rész. Annak tűnik. Vagy nem? Mintha az alján lenne valami. Basszus, biztos azt nézik mögöttem, hogy mit vizslatom. Azért csak mondani kéne neki. Nekem is jól esne. És ha azt hiszi, hogy én nyitottam ki? Bennem is felmerült amikor a mozgólépcsőn szólt valaki, hogy nyitva van a táskám! Jó trükk. Eltűnt az összes pénzem, iratom, de szar volt. A fene egye meg, ebben vannak dolgok. Fogkefe biztos. De mi még? Na jó.
- Elnézést! Nyitva van a táskája.
- Tényleg?
- Igen, az az első rész.
- Hú, köszönöm! Köszönöm szépen, hogy szólt!
Na, jól van. Mit kellett ezen görcsölni? A francnak húztam eddig! Még mindig hezitálok. Ez van. Sose múlik el? Na jó. Most fejezd be, Csilla!!!
:)
