30 napos kihívás - 7. nap
2016. november 29. írta: Czirják Csilla

30 napos kihívás - 7. nap

A mai nap speciális volt. Ugyanis pár napja meghirdettem a Miutcánk.hu-n, hogy csinálom ezt a kihívást, és eddig öten jelentkeztek.
Szóval ma egy előre leegyeztetett találkozóm volt közülük az első idegennel! :) Bevallom, izgultam.

 

 A helyszínt és az időpontot lebeszéltük, meg hogy milyen kabátban leszünk, de ennyi, semmit nem tudtunk egymásról. Vigyorogva a szitu furaságán, kissé zavarban vártam a találkozót. A zebra túloldaláról már integetett, jó kezdés, gondoltam. Kávéra invitált a közelbe, nem terveztem ilyesmit, de persze, legyen. Mint kiderült, Philip Zimbardo munkásságát ismeri kicsit, és a Hősökteréét is, ez volt számára a hívószó. Sok kérdése volt, egyre mélyebbre mentünk a "hogyan működik az ember, és mit tehetünk a pozitív változásért" témakörben. Nagyon izgalmas volt! Megvitattuk a mennyire éri meg a "rosszra és a veszélyre fókuszálok" hozzáállás, illetve mennyire a "mit tehetek én, hogy másképp legyen, miközben észnél vagyok, és számolok a veszély, a negatívum lehetőségével is" verzió. Gondolom nem kell mondanom, hogy melyik mellett kardoskodtam ;)


Elmondtam neki, hogy abból, amit mesélt, azt látom, hogy egy kíváncsi de nehezen nyitó ember, aki ritkán lép ki a komfortzónájából, és most mégis megtette a kedvemért, a kezdeményezésemre, és ez nagy dolog, hálás vagyok érte! A kérdésemre, hogy megérte -e, igen volt a válasz, valamint egy kedves mosoly. Vagánynak nevezett és bátornak, s mindezt őszinte csodálattal fejezte ki. Mi tagadás, baromi jól esett :)

 

Két idegen fél óra alatt olyat tudott adni egymásnak, ami egész komoly változást tud elindítani az életükben. És szerintem ez csodálatos.

 

///A Hősök Tere Kezdeményezés 30 napos kihívásának keretein belül vállalom, hogy 30 napon keresztül minden nap megszólítok egy idegen embert, és a beszélgetés alatt arra törekszem, hogy elismerően nyilatkozzak róla, valami pozitív visszajelzést kapjon tőlem. ///

(2016.10.19.)

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr1112008950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása