A mi utcánkban is az vagyok, amit teszek
2016. december 12. írta: Czirják Csilla

A mi utcánkban is az vagyok, amit teszek

 

pasted_image_at_2016_12_04_17_00.png

Október 13-án belevágtam a Hősök Tere Kezdeményezés 30 napos kihívásába, ahol azt vállaltam, hogy minden nap megszólítok egy idegent, és a beszélgetés alatt igyekszem valamilyen módon megdicsérni. Az első napokban nagyon izgultam! Bár nem áll távol tőlem az ilyesmi, alapvetően nyitott ember vagyok, de azért, hogy napi rendszerességgel, 30 napon át tegyem ezt, az bőven túl van a komfortzónámon. Mire erre rájöttem, már nyakig benne voltam, de már nem volt visszaút. Szerencsére.

Ugyanis a kihívás alatt volt karate mozdulatokat bemutató idős pénztáros néni; hajléktalan, aki ki akarta fizetni a kávémat; szomszédok, akikkel korábban egy szót sem váltottam; csapatépítésen a bizalmukkal megajándékozó dolgozók; postás kisasszony, pincér lány és különböző bolti eladók, akik egy kis figyelmességért cserébe elképesztő kedvességgel és őszinteséggel meséltek magukról; segítséget kérő külföldiek, akikkel véletlenül angolul beszéltem, pedig nem is tudok; egy vak lány, akitől bátorságot tanultam; pszichiátriai betegek és orvos, akik ráébresztettek, hogy mekkora kincs az egészségem, és mennyire jó nekem, hogy az lehetek, aki vagyok!

Szeretem összehozni a számomra fontos dolgokat, így egy hirtelen ötlettől vezérelve kitettem a Miutcánk.hu üzenőfalára, hogy csinálom ezt a kihívást és ha valaki szívesen találkozna velem néhány percre, ha lenne az aznapi „idegenem”, akkor írjon nekem! Hihetetlenül gyorsan jöttek reakciók, meglepett a fokozott érdeklődés. A jelentkezőkkel időpontot és helyszínt egyeztettünk, de továbbra sem tudtunk egymásról semmit. Kissé zavarban voltam a találkozók előtt, hiszen itt már nem csak arról volt szó, hogy megszólítok egy idegent és bízom abban, hogy egymásra tudunk hangolódni. Ezek leegyeztetett találkozók voltak olyan emberekkel, akik időt szántak rám. Csak miattam úgy alakították a dolgaikat, hogy ráérjenek! És ez hihetetlenül jól esett.

2_csilla.png

Az első vállalkozóval, aki 360 méterre lakik tőlem, egy kocsma teraszán beszélgettünk. Megvitattuk, hogy hogyan működik az ember, mit tehetünk a közöny ellen, hogy mi a hatása a „veszélyre, negatívumra fókuszálok” hozzáállásnak, és mi az előnye a „mit tehetek én, hogy másképp legyen, hogyan lehetek úgy nyitott, hogy biztonságban vagyok” szemléletnek. Nagyon inspiráló volt.

A következő bátor ember egy tanárnő volt, akit annyira lázba hozott a felhívásom, hogy azt gondolta magában „egy életem, egy halálom, megpróbálom, a megérzésemre hagyatkozom, bevállalós leszek”. Mindössze 640 méterre lakunk egymástól, és  nem akárhová invitált, be az otthonába! Engem! Egy idegent! Újra meg újra rá kell jönnöm, hogy az emberek ki vannak éhezve a jóra, hogy mind vágyunk arra, hogy csatlakozhassunk egymáshoz, ha csak pillanatokra is, és ha egy picit feszegetjük a határinkat, máris nem mindennapi csodákat élünk meg, és mind többnek érezzük magunkat általa. Közel egy órát ültem nála teát szürcsölgetve. Miközben pelenkázta, etette, itatta legkisebb gyerekét, meséltünk egymásnak jó és rossz szomszédi tapasztalatainkról, lehetséges megoldásokról, majd arra jutottunk, hogy kár lenne általánosítani csak azért, mert látunk negatív hozzáállást is, egyszerűen megéri újra hinni, bízni, próbálkozni, tenni.

Ez után egy nagyon izgalmas személyiséghez volt szerencsém. Kiderült, hogy rendszeresen kihívások elé állítja magát, csak hogy kilépjen a komfortzónájából. Ő 1075 méterre lakik tőlem. Kifejtette, hogy mivel ugyanazokban a körökben mozgunk: család, barátok, munkatársak, nem biztos, hogy reális visszajelzéseket kapunk. Ahhoz, hogy kiderüljön hogyan reagálunk váratlan helyzetekre, néha kijjebb kell dugnunk az orrunkat a már ismert közegeken. Elgondolkodtató, amit mond, új megvilágításba helyezett bennem egy csomó dolgot. Aztán az is kiderül, hogy álom terápiával is foglalkozik, amiről azelőtt még sosem hallottam. Lelkesen válaszolt minden kérdésemre, de itt nem állt meg, gyakorlati képzést is kaptam! Azt mondta, hogy ha nem tudom eldönteni, hogy épp álmodom, vagy ez a valóság, akkor kezdjek el pörögni, és abból kiderül! Ott pörgetett az utca közepén jobbra-balra, még a könnyem is folyt a nevetéstől.

Végül egy olyan hölgyet ismerhettem meg, aki csupán 2 méterrel lakott közelebb az előző környékbelitől. Elképesztő sok helyen és módon segíti a bajba jutott embereket.   De nem csak ő, a férje is, és ebből következően a gyerekeik is! Itt találtunk egy közös pontot, ugyanis a gyerekei egy szendviccsel többet visznek az iskolába, mert részt vesznek a Budapest Bike Maffia Plusz egy szendvics akciójában, ami által ezeket az ételeket hajléktalan emberek fogyaszthatják el. A szervezet önkénteseként ezt különösön jó volt hallani. Mennyire nem mindegy, hogy hogyan növünk fel, hogy mi a minta! Ezek a gyerekek a legnagyobb természetességgel állnak ki önmagukért és másokért olyan helyzetekben, ahol mi felnőttek is gyakran elvérzünk.

Bár volt még jelentkező, de több emberrel nem sikerült találkozót összehozni. Azt tervezem, hogy mindenkit meghívok majd egy közös kávézásra, hogy ismerjék meg ők is egymást, hátha köztük is alakul új kapcsolat.

Miután befejeztem a kihívást, amit minden nap posztoltam a Facebookon, valaki ezt írta nekem: „Azt mondja a fáma, hogy ha valamit 28 napon keresztül csinálsz, akkor abból szokás lesz… Te ráhúztál még két napot, ez már így marad! :) Szóval emelj, dicsérj, szeress, írj!” Igaza lett. Már nem azért mert kell, mert vállaltam, hanem azért mert szeretném, mert jó nekem! Már nem megyek el egy olyan helyzet mellett sem, ami megérint, de korábban egy „mindegy” legyintésével mégsem álltam bele. Mert megéri!  És már nagyban is fel merem vállalni, amit gondolok, érzek, tapasztalok. Blogot indítottam, ahová felteszem a régi írásaimat, a kihíváson történteket, és mindazt, ami ezután jön. Aki szívesen elolvasná, megteheti a http://lehetigyis.blog.hu/ oldalon, ahol a 30 napos kihívás minden egyes napját is megtalálja egy oldaldobozban.

És még valami. December 5-én 18.30-kor, a Deák téri templom előtt lesz a Hősök Tere gesztus akció, ami a 30 nap lezárása is egyben. Aki szeretné kipróbálni milyen megszólítani egy idegent, de inkább tenné ezt másokkal együtt, és/vagy kíváncsi a tapasztalatokra (mert sokan csináltuk), jöjjön el, nem fog csalódni.

 

Köszi, hogy elolvastátok!

Czirják Csilla

15319605_1409687409051053_1169850563_n_2.jpg

 

Ui.: A napokban valaki meghirdetett az oldalon egy otthoni edzésre való gépet. Ajándékba. Mivel senki nem jelentkezett érte, elkértem. Talán még sosem csináltam ilyet. Úgy volt, hogy érte megyek.  Aztán telefonhívás érkezett. Inkább elhozza nekem, neki nem nagy kitérő kocsival, ne cipeljem. Még erre is gondolt! Csak miattam. Most kaptam meg. Hát ilyen emberekkel lehet megismerkedni a Miutcánk.hu oldalon ☺

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr7412043713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása