Az utcára kilépve furcsa látvány fogadott. Egy vak lány forgott körbe-körbe egy olyan helyen, ahol nincs semmi látnivaló, meg hát...

- Szia! Segíthetek?
- Ami azt illeti igen. A Keletibe mennék, és nem tudom eldönteni, hogy menjek ebbe a megállóba, és busszal vagy abba és villamossal meg metróval? - mondja, s közben már belém is karol.

Így aztán eldőlt, ahhoz indulunk, ami nekem útba esik. Közben megtudom, hogy mivel foglalkozik, hogy 6 hónapra született 1,05 kilóval, születése óta vak. Itt gyorsan hozzá teszi:

- De nincs nekem az égvilágon semmi bajom! Az a baj az emberekkel, hogy hiány fókuszúak, én nem! Bejártam a fél világot, folyton úton vagyok, most is utazom majd Franciaországba. Búvárkodom is, sziklát mászok. Nehogy azt hidd, hogy aki tud, az lenéz közben, csak duma, le is szédülnének azonnal. 

Döbbenten hallgatom, és arra gondolok, hogy nekem segítségre van szükségem a városi bringázáshoz, sőt, a vezetésnél is (mivel nem csinálom rendszeresen) újra meg újra le kell küzdenem a mindenféle félelmemet. Közben a megállóhoz érünk, búcsúznék, amikor jön a váratlan kérdés.

- Te hová mész most?
- A TV2-höz.
- Jó, megyek veled!
- De az neked nem esik útba, meg szaladnom kell most már.
- Dehogynem, majd tovább megyek és felszállok a 7-esre. Egy kis mozgás meg nekem sem árt! - mondja, majd felkapja a botját, és olyan iramban indul meg, hogy alig bírom tartani a tempót.

A további kb. 600 méteren végig mesél, kérdez. Kiderül, hogy ő is Barca drukker, hogy legutóbb a Barcelona-Real Madrid 4-0-t látta élőben, és megy ki megint 3-án. Irigylem érte. Előjönnek a 6 évvel ezelőtti saját élményeim, amikor én lehettem ott Barcelonában egy 6-0-ás meccsen. Persze el is mesélem. Aztán az is kiderül, hogy épp coachingot tanul, hogy imádja Szegedet, ott szeretne majd élni, s még megannyi közös pont. Közben oda érünk. Elköszönés előtt még elkéri az elérhetőségeimet, "ki tudja" jelszóval. Kis diktafonra mondja rá az adatokat. Közben csipog és megszólal a karórája, jelezve az időt. Mindezt megcsodálom, megköszönöm, hogy végül ő kísért el engem, és széles vigyorral megyek a dolgomra :)

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bolt, kasszánál. Előttem 4-gyel 80 körüli néni irgalmatlan mennyiségű cuccot pakol a szalagra. Észreveszi, hogy kikerekedett szemmel nézem, összemosolygunk. Mire végzek, ő még mindig pakol a pultnál.
- Ezt mind egyedül fogja haza cipelni?
- Muszáj, nem akar az ember minden nap boltba menni. Meg a kocsi hibája! Már akkor tudtam, hogy baj lesz, amikor nem a kosarat emeltem le. Ilyenkor tele pakolom! - mondja nevetve.
- És nincs ilyen kis húzós bigyója?
- A lányomnak van, de nehéz vele felszállni a buszra, ezért inkább szatyrozok.
- Hát, gratulálok, nem semmi teljesítmény, én nem biztos, hogy ezt elbírnám.
- Köszönöm, meg vagyok edződve. - mondja egy pajkos gyermek vigyorával, majd visszatolja a kocsit.

///A Hősök Tere Kezdeményezés 30 napos kihívásának keretein belül vállalom, hogy 30 napon keresztül minden nap megszólítok egy idegen embert, és a beszélgetés alatt arra törekszem, hogy elismerően nyilatkozzak róla, valami pozitív visszajelzést kapjon tőlem. ///

(2016.11.07.)