Mi van Lyányom?
2016. november 28. írta: Czirják Csilla

Mi van Lyányom?

Sokaknak egy apa sem, nekem kettő is jutott. Ezen a téren bőkezű velem a JóIsten. Nem csak hogy kettő jutott, de két olyan apa, aki szeretett engem! És nem kicsit. Nagyon. Apuról, a nevelőapámról , írtam egyszer, kb 1,5 éve, mert nagyon kellett az nekem, és nagyon jó volt utána. Hátha most is.

 

Apa, az édesapám 9 éves koromig nevelt, akkor elváltak a szüleim. Mi messzire költöztünk, nem volt telefonunk. A következő 9 évben maradtak a rossz helyesírással megírt, rosszul megfogalmazott levelek és a nála töltött 9 nyár. (Azok a fránya kilencesek mindenhol az életemben...)

 

De micsoda nyarak voltak azok! És micsoda levelek...

 

Nem volt bennük szavakba öntve a szeretet. Az nem illett. Őt nem úgy nevelték. Nem sírunk. Nem beszélünk érzésekről. Csak csináljuk a dolgunkat. És mégis, mintha a tintába lett volna beleivódva, áradt a "remélem jól tanulsz, és jól viseled magad" mondatok mögül a "szeretlek, hiányzol, te vagy a szemem fénye" és csupa olyan érzelem, amit én sem tudok leírni, megfogalmazni, de éreztem, és érzem most is.

 

Apa egyszerű ember volt, 8 általánossal. Tanyára született, minimális, szinte nem létező eséllyel a kiugrásra. Beiratkozott egy szakmunkás képző iskolába, járt is egy darabig, de lyukas volt a cipője, nem volt pénzük másikra, és ő szégyellte...így aztán inkább ott hagyta az iskolát, és az esélyt egy több, jobb életre. Ezután mindent elvállalt, amit csak lehetett, hogy eltartsa magát és a családját.

 

Volt például libapásztor! Így lettem én egy fél nyár erejéig  libapásztorlány. Egy kis kunyhó volt a telepen, ott aludtunk, lábtól, egy ágyban. Emlékszem egy éjjel jött egy róka. Apa felkelt, elővette a puskát, azt mondta maradjak csöndben, nyugodtan, és kiment. Istenem, mennyire féltem. Féltem attól, hogy elkerülik egymást a rókával, Apa kint marad valahogy, a róka meg bejön! Hozzám! Mit csinálok akkor? Felugrottam, gondoltam jobb lesz, ha inkább utána megyek. Igen ám, de mi van akkor, ha a róka itt van az ajtó előtt, és csak arra vár, hogy kinyissam? Én engedem be!!! Nem tudtam mi tévő legyek, remegett kezem-lábam, oda-vissza rohangáltam a néhány négyzetméteres viskóban. Isten tudja mennyi idő telhetett el, talán csak néhány perc, de nekem ezer évnek tűnt mire végre nyílt az ajtó, kalimpáló szívem megnyugodhatott, Apa állt ott, róka nélkül....Azt nem tudom, hogy mi lett az állattal, elkapta -e, volt -e lövés, vagy ilyesmi. Csak arra emlékszem milyen erősnek tűnt, milyen nagy volt, és én milyen kicsi...

 

Egy másik nyáron segédmunkásként szétszedte azt a kórházat amiben született, majd felépítette a helyére azt, amiben később meghalt.. És én kis segédmunkásként természetesen vele tartottam. A buszon, ami a brigádot vitte hajnalban Debrecenbe, mindig kártyáztak. És mindig Apa nyert! Feltehetőleg ez nem volt egészen véletlen...de én ott, akkor csak azt láttam, hogy ő a legokosabb, a legügyesebb, és még némi kis aprópénzt is keres vele, amiből majd kapok az ebédszünetben, a kis kocsmában egy piros szőlőlevet. Mindig azt kértem. Akkoriban nem nagyon üdítőztünk, luxusnak számított, csodálatos manna volt az nekem. Amíg ők bontottak, építettek, én orvososdit játszottam a rengetek kórházi papírral. Fontos, komoly munka volt az. Megírni azt a rengeteg receptet, sopánkodni az értetlen betegeken, türelmet kérni tőlük, megszeretgeti őket, persze csak azt,  amelyik megérdemli, bekötözni a fájó sebeket, injekciót adni, egyszóval egy ilyen fontos munkakörben DOLGOZNI.

 

Nem iszom piros szőlőlevet. Sok évvel később újra ittam, és rám szakadtak az emlékek. Gondolhatnánk, hogy ez jó, de számomra feldolgozhatatlan volt.

Lehet, hogy megpróbálom újra. Hátha már kész vagyok rá. Hátha már jó lesz nekem az az emlék. Elvégre már majdnem 17 éve, hogy meghalt.

Egyáltalán lehet még olyat kapni???  És mi lehet a neve??? Nyilván nem piros szőlőlé...

 

Hihetetlen, hogy mi mindent tud visszahozni, egy íz, egy illat! (Egyszer az illatát is érzetem. Egy férfin. Apa szaga volt. De csak egyszer. Egész éjjel szagoltam..)

 

Úgy hívott, hogy "Lyányom"  :) Tudom, hülyén hangzik. Más vidék, más világ. De nekem hatalmas vigyor van a fejemen, mert hallom azt a lyányomot, egész pontosan azt a Mi van lyányomot, és látom azt a csillogó tekintetet, érzem azt a hatalmas szeretetet, amihez nem is kellenek szavak.

 

Lili ma megkérdezte, hogy milyen volt az édesapám. Nem tudtam mit mondani, valahogy lefagytam. Akkor döbbentem rá, hogy ő nem ismerte! Hogy tudnám elmondani neki? Hogy lehet, hogy ő nem érzi, nem tudja, hogy lehet ezt átadni? Mondtam pár ügyetlen mondatot, de azt nagyon határozottan, mint aki nincs zavarban, a gyerek meg talán megérezve mindazt ami mögötte van, elfogadta a rövid válaszomat. Aztán jöttek az emlékek, tódultak, és le kellett írnom, nehogy újra elvesszenek. Még tudnám folytatni órákig, napokig, talán egyszer meg is teszem. Mindenesetre jó nekem, hogy ez most utat tört magának, engedem, had jöjjön...

 

Apa ma lenne 63 éves. Remélem vigyáznak rá az Angyalok.

(2013.01.13.)

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr8312005914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása