30 napos kihívás - 23. nap
2016. november 29. írta: Czirják Csilla

30 napos kihívás - 23. nap

Ma ismét előre leegyeztetett találkozóm volt egy idegennel a Miutcánk.hu oldalról (előzmény a 3.napnál).

Kiderült, hogy a lány úgy értelmezte, hogy 30 embert kell összegyűjtenem, és egyesével találkozni velük, vagyis segíteni akart nekem, ezért jelentkezett. Az a mottója, hogy ami neki van - legyen az tárgy, tudás, vagy idő - és segíteni tud vele valakinek, azt miért ne adja oda? Hát nem szép?

Kiderült, hogy ő is szokott mindenféle kihívásokat állítani maga elé csak azért, hogy időnként tudatosan kilépjen a komfortzónájából. Beszélt arról, hogy ugyanazok a barátaink, a munkánk, a környezetünk, és bármennyire nyitottak vagyunk, mégis egyfajta beszűkülést hoz ez magával az alapvető biztonságérzeten túl. Szerinte ezt jó feszegetni, megnézni, hogy mi van azon túl. Nekem ez is nagyon szimpatikus gondolat.

Aztán az izgi rész még ezután jött! Kiderült, hogy valahol azt tanulja, hogy hogyan kell tudatosan álmodni, hogyan tudunk kijönni egy álomból, hogyan tudjuk magunkat "figyelmeztetni" miközben álmodunk, hogy ez az én álmom, én irányítok, vagy hogyan tudjuk értelmezni, illetve hasznosítani nappal mindazt, amit álmodás közben üzenetünk magunknak? Nagyon érdekes volt! De nem csak egy gyors, mini elméleti tájékoztatást kaptam, hanem némi gyakorlatit is! Ott pörögtünk körbe-körbe az utca közepén!  Hol egyedül kellett csinálnom, hol jött ő is velem! Nagyon vicces volt! Aztán email címet cseréltünk, mert kapok még valami meglepit a témával kapcsolatban 

Utána együtt mentünk be egy boltba, elköszöntünk, és külön vásároltunk, majd nem meglepő módon egymás mögé kerültünk a kasszánál.
Jó kis élmény volt sok nyitottsággal, újdonsággal két idegen között.

///A Hősök Tere Kezdeményezés 30 napos kihívásának keretein belül vállalom, hogy 30 napon keresztül minden nap megszólítok egy idegen embert, és a beszélgetés alatt arra törekszem, hogy elismerően nyilatkozzak róla, valami pozitív visszajelzést kapjon tőlem. ///

(2016.11.04.)

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr5912009164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása