Nem rég még együtt álltunk a kiságya mellett. Emlékszel? Most meg az esküvőjén vagyok. Egy csodás lányt vett el. Mert nagyon jó ember lett belőle, tudod? Látlak itt, ahogy szaladgálsz kimérten, zavarban, pálinkát tukmálva. Csak néha szalad a szád mosolyra, csak akkor láthatjuk ki vagy valójában. Láttalak az előbb a templomban büszkén, ahogy egy köhintéssel próbálod leplezni, hogy sírsz. Látom, ahogy nem sokára hangosan énekled a nótadat, és köréd gyűlnek a népek, mert nem lehet nem köréd gyűlni! Látlak pedig nem vagy itt, pedig itt kellene lenned! És sírok helyetted is, ne aggódj, csak én fújtatva, nem köhintve. Mert annyira hasonlít rád, mert alig ismert, mert mégis szeret, és ugyanazt gondolja, hogy most veled kéne itt állnom, mint régen! Mindjárt megnyugszom, megígérem. Hiszen ünnep van! Megnősült a fiad, Apa! Boldog a Kisöcsém...

(2016.11.19.)