Én én vagyok. Csill, Csilla, Csillus, Csillu, Czicsi, Cseppke. Lilinek Anya. Kórházban, suliban Anyuka. Általánosban Czirják. Vagy Dzurják, ha nagyobb akart lenni a bántás. Néha Drága, Kedves, Kedvesem, Szívem, Szerelmem, Bogyó és miegymás. Apunak egyedül régen, míg még volt, Csilluka. Csak neki. Apának meg Lyányom. Várom, hogy mondják újra.

Én én vagyok. Felfelé trillázva szálló, lefelé némán ereszkedő szabad és mégis rab lélek. Ember értékekkel. Amiket már ismer. Ismerek. Felismerek. Használni sokszor még félek. Tanulom felfogni, hogy ez jó. Hogy csak nekem alap. Érték másnak. Akkor legyen az nekem is. Falak mögül indultam, a szabadba tartok. Már van hozzá hitem. Már ha van. Néha elveszítem.

Én én vagyok. Őszinte. Nyílt és nyitott. Jobban, mint mások. Így döntöttem. Adni és már kérni is tudó, sokaknak ufó valaki. Lelkes és lelkesítő segítő. Alkalmazott és vezető. Mindegyik szerepben helytállással, alázattal, de nem megalázkodással jól szereplő szereplő egy filmben, amit az élet írt, én rendezem. Na meg játszom. Tudom, néha jó soknak látszom. 

Én én vagyok. Hős, ha az kell. Színész, coach vagy porondmester. Megbízható, gyors és bátor. Vagy vakmerő. Inkább. Kritikát bíró és igénylő lényem is fontos, persze csak attól, aki pontos, és emészthetően adja. Tudok fejlődni! Akarok is. Az egyik legnagyobb erényem. Ki ne hagyjam. Serényen dolgoztam az úton, és fogok is még. Tenni magamért, másokért.

Én én vagyok. Én vagyok én. Minden szerepben ugyanaz az érték. Az arány változó, a mérték. De egyensúlyba hozom. Ez a terv. Mert hiszek a jóban, az Istenben, s már magamban is talán. Hogy hogy fejezem be ezt a verset vagy mit, az még talány, mert 17:27 van és 30-ra kell jönnöm. A cigit is elszívtam, indulnom kéne. Kérlek fogadjátok el, hogy ez lesz most a vége.