Pékség, nem sokkal zárás előtt. A pultban már alig-alig akad valami, de a polcokon még teteményes mennyiség.

- Ami megmarad, azzal mit csináltok? Kidobjátok?
- Nem, jönnek érte és elviszik.
- Mármint kicsodák?
- Nem tudom pontosan. Egyszer bejött egy nő, és megkérdezte, hogy rászorulóknak elviheti -e a maradékot. A főnök Úr azt mondta, hogy persze. Azóta minden este jön valaki zárásra és elviszi.
- De jó! És tudod, hogy kik?
- Azt nem. A Főnök Úr tudja. Én csak azt tudom, hogy oda adjuk. Meg azt, hogy ez a nő havonta egyszer bejön, és megkérdezi, hogy minden rendben van -e, nincs -e valami gond a futárokkal, vihetik -e továbbra is? Ilyenek. De nincs velük az égvilágon semmi gond. Csak jönnek és viszik.
- Milyen jó ez is, hogy az a nő rendszeresen érdeklődik! Szimpatikus. Meg az is, amit ti csináltok. Jó tudni, hogy jó helyre kerül.
- Hát mi nem nagyon csinálunk ezzel semmit. Esetleg a Főnök Úr, ő engedte meg.
- De ti adjátok oda! Meg most te meséled el! És érződik abban ahogy mondod, hogy téged is jó érzéssel tölt el!
- Hát igen, ez igaz. Köszönöm :) 
- Én köszönöm. �

 //A Hősök Tere Kezdeményezés 30 napos kihívásának keretein belül vállalom, hogy 30 napon keresztül minden nap megszólítok egy idegen embert, és a beszélgetés alatt arra törekszem, hogy elismerően nyilatkozzak róla, valami pozitív visszajelzést kapjon tőlem. ///

(2016.11.02.)