30 napos kihívás - 18. és 19. nap
2016. november 29. írta: Czirják Csilla

30 napos kihívás - 18. és 19. nap

Este. Romkocsma. A felszolgáló lány jön, elnézést kér, hogy megváratott, nagyon udvarias, figyelmes, extrán kedves, végig mosolyog. A barátnőmmel erről beszélünk, amíg elmegy a rendelésért. Amikor kihozza, nem bírok magammal.

- Kérdezhetek valamit? Lehet, hogy fura lesz kicsit.
- Persze.
- Nem járok ide sűrűn, de megfordultam már párszor. Régebben nem voltak annyira jófejek a pincérek, de most többedjére tapasztalom, hogy nagyon kedvesek. Történt valami, van ennek valami oka?
- Köszönjük szépen! Hát, az a helyzet, hogy nem te vagy az első, aki azt mondja, hogy milyen kedves vagyok, és ez itt nem volt divat. Igazából nem tudom. Én 3 hónapja dolgozom itt. Nincs parancsba adva, hogy legyünk kedvesek. Na jó, de � Viszont én nem ezért. Hanem mert ha csinálok valamit, azt miért ne tegyem úgy, hogy mindenkinek jó legyen? Tudom én is, hogy mennyire sokat jelent, hogy hogy beszélnek velem, hogy hogy teszik le elém azt az italt vagy ételt, úgyhogy én is megteszek mindent, amit tudok.
- És mi nagyon hálásak vagyunk érte, olyan sokat számít!
- Köszönöm! Kár, hogy most nincs itt az a főnököm, aki nem annyira szeret, jó lenne, ha ezt hallaná.

Még beszéltünk arról, hogy szívesen felírom a hely FB oldalára, viccelődtünk a lehetséges variációkon. Az ott tartózkodásunk hátralevő részében a lány szürke pulcsiban azt se tudta mit adjon még nekünk, hogy fokozza a fokozhatatlan figyelmességét. Mi pedig a barátnőmmel minden akciójánál összenéztünk és jó érzéssel mosolyogtunk :) 
----------------------------------------------

Bolt, hűtő. Anyuka 5 év körüli kisfiával épp, hogy előttem nyúl az ajtajához. Amíg válogat benne, én tartom az ajtót, várom, hogy oda jussak. A kisfiú néz. Nagy, komoly szemekkel. Rámosolygok. Csak néz, szinte zavarba jövök tőle. Odajutok, kiveszem, amit kell, lépek tovább, majd a hátam mögött ezt hallom:
- A néni kinyitotta nekünk az ajtót.
- Mert a néni nagyon kedves, előzékeny. Ilyenkor illik megköszönni, hogy ilyen figyelmes volt.
A kis srác váratlanul elém penderül.
- Köszönjük szépen!
- Nagyon szívesen! - mondom meghatva, mert felismerem a pillanat jelentőségét.
Van, hogy nem szavakkal, hanem egy tettünkkel szólítjuk meg a másik embert, jelentéktelennek tűnő, tudattalan kis semmiséggel. De az is sokat érhet a másiknak. Jelen esetben egy ötéves kölyöknek.

///A Hősök Tere Kezdeményezés 30 napos kihívásának keretein belül vállalom, hogy 30 napon keresztül minden nap megszólítok egy idegen embert, és a beszélgetés alatt arra törekszem, hogy elismerően nyilatkozzak róla, valami pozitív visszajelzést kapjon tőlem. ///

(2016.10.31.)

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr2012009128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása