30 napos kihívás - 30.NAP :)
2016. november 29. írta: Czirják Csilla

30 napos kihívás - 30.NAP :)

A kihívás végére a pszichiátrián kötöttem ki! :D

Szerencsére csak látogatóként. Megrázó élmény volt. Az egyik beteggel szóba elegyedtem.

- Milyen vékony vagy, és csinos! 
- Te sem panaszkodhatsz :)
- Köszönöm! Képzeld, ma haza megyek! 5 hét után! Remélem, nem esek vissza.
Dicsérte a hozzátartozómat, hogy mennyit köszönhet neki, milyen sokat segített, mennyire fog hiányozni. Elmesélte, hogy dajka volt. Nem rég nyugdíjba ment, és kertes házból panelba költözött. Ez a kettő elindította a lejtőn. A környezete sokáig nem ismerte fel, hogy baj van, nem tudtak segíteni, titkolták, szégyellték, hogy depressziós. Egy barát tanácsára került orvoshoz. Elmondta, hogy mennyire hiányoznak neki a gyerekek. Hogy az új lakásban egy jó van, a szomszédban egy kislány, aki folyton visít.
- Én úgy örülök amikor visít! Megtelik a ház élettel! Mondtam is az anyjának, nem rossz ez a gyerek, csak eleven. De az a jó! Higgye el, az a jó! Szerinted sem kell szégyellni...azt, ami van velem?
- Szerintem sem. Fontos, hogy felismerted, tudtál segítséget kérni! És a környezetedet is meg lehet érteni, először találkoznak ezzel, kellett egy kis idő nekik, de támogatnak, ez a lényeg.

 A folyosón kellett ülnöm, várni, hogy a doki rám érjen. Egyre többen lettek körülöttem, betegek. Huszonéves, zavarodott tekintetű lány. Negyvenes, a férfiakra különösen figyelő, tini szavakat használó nő. Egy néni, kezében narancssárga masnis dalmata plüss. Leül. Feláll. Leül. Sétál. Leül a lépcsőre. Visszajön. Kiskutyáját végig szem magasságban tartja. Meg akartam őket is szólítani, de nem ment. Egyszerűen nem ment. Sírnom kellett, de nem tehettem. Sebesen pattantam fel, amikor nyílt az ajtó.

 Éles váltás volt a dokival való beszélgetés, nem várt dolgokról. Sok mindent megtudtam a depresszió kémiájáról, a dopamin szintről és annak növeléséről. Hogy hogyan lehet ezt kívülről, külső segítséggel növelni, és mit tehet a beteg maga azért, hogy "dopamin gazdag" legyen. Elmondta miért van lent reggel, hogyan fut fel napközben, ha edzünk például, és hová kerül estére. Innen, ennek kapcsán egészen a szerelem kérdéséig, és dopamin szintjéig jutottunk :) Nagyon érdekes volt, és észrevétlenül emelt ki sokkolt állapotomból. Hálás vagyok érte. 

Meg hálás vagyok az életemért. Az egészségemért. A tiszta tekintetemért. Hogy nekem lehet ilyen! És még mennyi mindenért! Megköszöntem a JóIstennek. És megköszönöm nektek is, hogy elolvastátok. És az is van még, hogy megcsináltam :D 30 nap, megszakítás nélkül ;)

Itt a vége, fuss el véle.

 ///A Hősök Tere Kezdeményezés 30 napos kihívásának keretein belül vállalom, hogy 30 napon keresztül minden nap megszólítok egy idegen embert, és a beszélgetés alatt arra törekszem, hogy elismerően nyilatkozzak róla, valami pozitív visszajelzést kapjon tőlem. ///

(2016.11.11.)

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetigyis.blog.hu/api/trackback/id/tr1612009244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása